A történelmi fontossággal bíró budapesti Közlekedési Múzeum

Budapesti Közlekedési Múzeum
Budapesti Közlekedési Múzeum

Budapest egy igen színes város, ahol temérdek egyedi intézmény és múzeum tevékenykedik. Az egyik legérdekesebb és leglátogatottabb talán a budapesti Közlekedési Múzeum, amely közel százötven éve működik. Ez az intézmény állandó kiállításokkal boldogítja az érdeklődőket, melyek egytől egyig nagyon érdekesek.

Alapításakor a múzeum főként a vasút és a hajózás ismertetését és ennek kiállításait tartotta fő feladatának. Azonban 1966-tól a gyűjtőköre egyre csak nagyobb lett és fokozatosan bővült. A mostani állandó kiállításokon írásos emlékeik is szerepelnek a műszakiakat tekintve, és a közlekedés összes fontosabb ágazatának tárgyi kellékeit is meg lehet tekinteni.

Az egyik legfontosabb kiállítás a magyar vasút történetére összpontosul. Ez az intézmény egyik legrégebbi gyűjteményét helyezi középpontba. Itt még azok a tárgyak, modellek és ezeknek a részei is megtekinthetőek, amelyet még az 1896-ban létrehozott kiállításon kaptak főszerepet. Itt azokat a gőzmozdonyok kicsinyített másait is fel lehet lelni, amelyek még a kezdeti korokra utalnak, tehát az 1840-es és 1850-es évekre.

A közel száz darabbal rendelkező modellgyűjtemény a magyarországi vasúti járművek és gőzmozdonyok fejlődését tárja a szemünk elé. A budapesti Közlekedési Múzeum csarnokában egy életnagyságú vasútállomás is helyet kap, mely mindenkit elvarázsol. Az 1890-es évek végén gyártott mozdonyok és kocsik kapnak itt helyet a budapesti Közlekedési Múzeumban. Másik érdekességnek a magyar autóközlekedés története bizonyul, mely rengeteg turistának felkelti a figyelmét.

Az intézmény alapításával egyidős, nagyon régi autó is helyet kap itt, az a Peugeot, amelyet 1898-ban gyártottak. A magyarországi autógyártás kezdeteiért Csonka János felelt, akinek az alkotásait is meg lehet csodálni. Ezek a gépek még a Csonka-Bánki féle porlasztóval funkcionáltak. Természetesen az automobilok mellett metszetek, műszaki kuriózumok is szerepet kapnak a kiállításon. Nem csoda hát, hogy ennyien szeretik a budapesti Közlekedési Múzeumot.

Tattooed

Kövektező

A Szépművészeti Könyvtár pazar gyűjtemánye

pén jún 24 , 2016
A magyar főváros számtalan olyan egyedi intézmény tartogat a hazaiak és a külföldiek számára, amelynek megtekintése felér egy intellektuális utazással. Ide tartozik a csodás Szépművészeti Könyvtár is, amelynek a meglátogatása előtt mindenképp ismerni kell a történetét, céljait és sikereit. A fővárosi Szépművészeti Könyvtár a huszadik század elején, Ferenc József osztrák […]

Tetszik ?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás