Szeged Móra Ferenc Múzeuma a honfoglalás korát tárja fel

Szegeden találjuk a Móra Ferenc múzeumot
Szegeden találjuk a Móra Ferenc múzeumot

A magyar történelmi múlt, a honfoglaló őseink életének bemutatása szempontjából ez az intézmény egyedülálló tárlattal várja a látogatókat. Szeged Móra Ferenc Múzeuma egy neoklasszicista épületben található, mely 1896-ban épült fel.

Számos a magyar irodalomból is ismert személyiség volt az intézmény élén, akik mindig törekedtek arra, hogy fejlesszék a múzeumot. Neves újságírók, írók és régészek vezették az intézményt, amely mára több mint 270 ezer tárggyal büszkélkedik. Jelenlegi nevét, egyik igazgatója, Móra Ferenc után kapta.

A magyar történelmi múlt, a honfoglalás bemutatása nagy szerepet kap a tárlatokban. Szeged Móra Ferenc Múzeuma természettudományi, néprajzi, képzőművészeti és numizmatikai gyűjteménnyel bír. A kiállított tárgyak között igen nagy értékkel rendelkezik Munkácsy Mihály egyik festményének szén- és színvázlata, amely a Honfoglalás nevet viseli. A szegedi nagy árvízről is találunk festményt Vágó Pál készítésében, amely szintúgy nagy értékkel bír.

Állandó kiállításokat is meglátogathatunk Szeged Móra Ferenc Múzeumában, melyek a következőek: az avar leleteket bemutató tárlat, Móra Ferenc emlékszoba, Lucs Ferenc képgyűjteménye, Csak egy Földünk van, Csongrád megye népművészete, Mai kor szobrászata és Patikatörténeti kiállítás.

Több kiállítóhellyel is várja a látogatókat Szeged Móra Ferenc Múzeuma: Varga Mátyás színháztörténeti kiállítás, Képtár, Fekete-ház, Kiss Galéria, Dorozsmai Szélmalom, Szegedi Vármúzeum kőtára.

Érdemes felkeresni az intézményt, ha a napfény fővárosában járunk, hiszen nagyon sokat megtudhatunk arról, hogy miként éltek honfoglaló őseink.

Tattooed

Kövektező

Mire figyeljünk műanyag ablak vásárlás esetén?

csü márc 14 , 2013
Amikor építkezünk, vagy fel szeretnénk újítani a lakásunkat nagyon fontos kérdéseket teszünk fel magunknak, no és persze a szakembereknek is. Kifejezetten sok kérdés szokott felmerülni a nyílászárókkal kapcsolatosan is, ezekre a kérdésekre azonban nem minden esetben egyszerű válaszolni. Kétségtelen, hogy manapság a műanyag ablakok egyre keresettebbek, de sokan még mindig […]

Tetszik ?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás