Az ezüst tisztítása házilag nem bonyolult feladat

Az idő múlásával a nemesfémek felülete elszíneződik, ami egyáltalán nem nyújt szép látványt. Szerencsére, az ezüst tisztítása házilag egyszerűen megtörténhet. A feladat speciális, vagyis erre a célra alkalmas kendőkkel és folyadékokkal is elvégezhető. Előfordulhat, hogy ezek a kellékek elfogynak és megfeledkezik a beszerzésükről. Ebben az esetben jönnek szóba azok az alapanyagok, amelyek a háztartásokban is fellelhetőek. Az ezüst tisztítása házilag szódabikarbónával, alufóliával, sóval és forró vízzel is eredményes lesz.

Elsősorban vegyen elő egy üvegedényt, amit béleljen ki alufóliával. Ezt követően helyezze bele a kiegészítőket, amelyeket szeretne megszépíteni. Ha ezzel kész, akkor 2-3 evőkanál szódabikarbóna és 1 teáskanál só kerüljön a tálba, amire forró vizet kell önteni, majd óvatos mozdulatokkal megkeverni. Ez a módszer azoknál a kiegészítőknél alkalmazható, amelyek nem tartalmaznak drágaköveket. Az ezüst tisztítása házilag fogrémmel is történhet. Enyhe polírozó tulajdonsággal bír, aminek köszönhetően eltüntethetőek a fekete foltok.

Az izzadság, a nedvesség és a meleg hatására a kiegészítők korrodálhatnak. A Pandora ékszerek tisztítása saját kezűleg is elvégezhető. Az online áruházakban találhat olyan szettet, ami direkt a márka termékeire alkalmas. A készletben megtalálható a zárnyitó, amivel a karkötők és a klipek nyithatóak, a tisztító folyadék, a polírozó kendő és a kefe. Ha beszerezte, akkor használja bátran, hogy a kiegészítői újra eredeti fényükben pompázzanak! A Pandora ékszerek tisztítása egyáltalán nem bonyolult feladat.

Első lépésként bele kell helyezni a csecsebecséket a speciális folyadékba, majd 2 percre abban hagyni. Ezután langyos vízzel célszerű leöblíteni és alaposan szárazra törölni. Ha ezekkel a feladatokkal kész, akkor a polírozó kendőre lesz szüksége. Amennyiben makacsabbak a szennyeződések, akkor vegye elő a kefét. A Pandora ékszerek tisztítása után, a tárolásra is nagy hangsúlyt kell fektetni. Célszerű minden darabot az ékszertartó dobozban külön rekeszbe helyezni, hogy ne karcolódjon meg a felületük. Ha így tesz, akkor a kedvenc kiegészítői sokáig szépek maradnak.

seditor

Kövektező

Ha klíma beszerelés Budapest- akkor a KlímaMedical csapatát válassza!

hét dec 5 , 2022
Az otthoni vagy irodai légkondicionáló beszerelése jó ötlet, ami pozitív hatással van a helyiségekben tartózkodók közérzetére, különösen nyáron, amikor a hőmérséklet magas. A jól működő szellőzés minden épület alapja. Emiatt a klíma beszerelés Budapest épületeiben szakemberek segítségével kell történjen. Ha tapasztalt szerelő csapatot bíz meg, biztos lehet benne, hogy a […]
klíma beszerelés budapest

Tetszik ?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás