Kedvezményes Generali lakásbiztosítás

A Generali lakásbiztosítás most páratlan lehetőséget kínál az új lakásbiztosítást kötő ügyfeleknek. Ebből is látszik, hogy a biztosítókban is megvan a hajlandóság a terhek könnyítésére és átvállalására. A Generali lakásbiztosítás most 25%-os kedvezményt nyújt az újonnan kötött lakásbiztosításra. Ráadásul a meglévő ügyfelek sem kerülnek hátrányba, mert rájuk is gondolt a biztosító.
A Generali lakásbiztosítás most minden új biztosítás kötés esetén elengedi a negyedéves díjat.

A már meglévő ügyfelek is kedvezményben részesülnek, egy havi lakásbiztosítás díjat engednek el, meglévő biztosítás esetén, és ha egyéb folyamatos, legalább évi tíz ezer forint értékű biztosítást kötnek.
Mindazok számára tökéletes lehet, akik most akarnak először lakásbiztosítást kötni, hisz a biztosító feltett szándéka, hogy ezzel is a lakásbiztosítások számát növeljék. Ami nem meglepő, mert nemrég hatalmas változáson, és átalakuláson ment keresztül a lakásbiztosítás piac. A Generali lakásbiztosítás kedvezményét is ennek az átalakulásnak köszönhetjük, és annak, hogy az emberekben a szokásosnál is nagyobb hajlandóság mutatkozik lakásbiztosítás kötésre.

Tattooed

Kövektező

Ablakcsere műanyag ablakra

sze febr 15 , 2012
Gondolkodott már azon mennyire ablakcsere érettek elhasználódott, huzatos, faablakai? Ha igen, milyen típusú nyílászárón töri a fejét? Ha csak egy mód van rá, akkor ne a hagyományos műanyag ablakra cserélje nyílászáróit, mert az néhány éven belül hasonló sorsra, jut, mint amilyen ablakai most vannak. A legideálisabb ablakcsere csakis a modern, […]

Tetszik ?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás