Idén 18. alkalommal került megrendezésre a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében a Múzeumok Majálisa, számos izgalmas rendezvénnyel. Az idén nagykorúvá vált rendezvény programjai bővültek és csodásan kiszínesedtek, így szélesebbé tárva a világot a látogatók előtt. Közel 100 múzeum vett részt a rendezvénysorozatban, amelyek különleges kapukat nyitottak meg a látogatók előtt. A múzeumok régészei egy ásatási területet is nyitottak, ahol terepen szemlélhették az érdeklődők a szakma rejtelmeit és kicsit bepillanthattak a kulisszák mögé. A Természettudományi Múzeum egy hatalmas mamutot épít két nap alatt a látogatók nagy örömére. A felnőttek és gyerekek egyaránt megtalálják minden évben a legszórakoztatóbb programokat, amelyek minden szempontból különlegesnek számítanak. A Múzeumkertben, a Mesterségek utcájában, az idén is találkozhattak kézművesekkel, és a gasztronómiai élvezetekről sem kellett lemondaniuk a résztvevőknek. A kétnapos rendezvény megújult külsővel várta az érdeklődőket és természetesen szórakoztató programokkal, amelyeket kár lett volna kihagyni. A majális kiemelt zenei eseménye a színpadon fellépő Jamie Winchester zenekar, az Akkezdet Phiai, a Szekeres & Barbaró Wurlitzer Band és a Budapesti Történeti Múzeum szervezésében az Üllői Úti Fuck és az Ági és a fiúk volt.
Tetszik ?
- 10 év ago
A Magyar Nemzeti Múzeum