Radeo Suicide
Következő rendhagyó beszélgetésemet egy mostanság igen felkapott Suicide Girl-el, Radeo Suicide-al készítettem, de az interjú előtt íme egy kis SG történelem bevezetőként, hogy mindenki képben legyen róla, hogy mi is ez valójában!

Minden egy kis Portland-i kávézóban kezdődött 2001-ben két alternatív pin up lány közreműködésével, akik épp azon töprengtek, hogy hogyan gazdagodhatnának meg az Internet nyújtotta lehetőségek által (akkoriban vált egyre népszerűbbé a net). Ők ketten, akik a Missy és Spooky Suicide becenevekre hallgattak végül arra a következtetésre jutottak, hogy ha sok pénzt akarnak keresni, akkor arra egy holtbiztos stratégia van: le kell vetkőzni. Ezen felbuzdulva összeszedtek egy kis csapat alternatív csajt és egy Portland-i padlásszobában el is kezdett működni a SUICIDE GIRLS.
Életstílusi védjegyként a Suicide Girls célkitűzése, hogy valami olyat hozzon létre, mint a Playboy az 1960-as években, csak kicsit más köntösbe bújtatva. A SG szemtelen, provokatív és kétségkívül élen jár abban, amivel foglalkozik. A SG modellek nagyon különböző hátterekből jönnek, mindannyian egyéniségek és nagyon sokszínűek. Ami mindenképp közös bennük, az a zene, a divat és a burleszk show-k előadása iránti rajongás. A Suicide Girls mára a 21. század egyik legismertebb életstílusi védjegyévé nőtte ki magát. A SG egyik alapítója, Missy Suicide Több TV show-t, filmeket, magazinokat, könyvet, sőt még burleszk show-kat is készített, és vitt sikerre. Mi sem igazolja jobban a lányok sikerét, mint az, hogy a Suicide Girls honlapján több mint egymillió regisztrált falhasználó van és a Myspace blogok közül is az övék az egyik legnépszerűbb. A SG közösség a feminizmus, az egyéni önkifejezés és a szépség újraértelmezése köré épül fel. Ezek a lányok bővelkednek a testdíszítés legkülönfélébb alternatív változataiban és itt most a tetoválásokra, piercingekre és persze nem utolsó sorban a színes hajakra és az egyéni megjelenésre gondolok, amiben interjúalanyom, RADEO SUICIDE sem szűkölködik, aki kétségkívül egy nagyon érdekes és sokoldalú személyiség, ahogy az az inrterjúból ki is fog derülni.


Radeo suicide girls
Mondanál magadról néhány szót- nem mint Suicide Girl, hanem mint átlagos hétköznapi halandó? Nagyon fiatal vagy, iskolába jársz még, vagy dolgozol valahol?

radeo sicide girlsTavaly, mielőtt elkezdtem volna modellkedni a Suicide Girls-nél, versenyszerűen rögbiztem, főleg ezt töltötte ki a hétköznapjaimat. Mostanában már nem űzöm a sportot rendszeresen, ennek fő oka, hogy sokat utazom. Fodrásznak tanultam, és tavaly végeztem el az iskolát. A szakmában nagyon jó eredményeket értem el idáig: Nem olyan rég megnyertem Észak-Amerika diák-fodrászának járó díját, aminek nagyon örülök, főként mert sok remek állásajánlattal kerestek meg, ami ismét okot ad az utazásra.

Először felteszek néhány kérdést a tetoválásaidról, hiszen ez mégis csak egy tattoo magazin, aztán rátérünk a Suicide Girls-re. Hány éves voltál, mikor felkerült az első mintád, mit szólt hozzá a család?

18 voltam mikor az első tetoválásomat csináltattam (ez egy éve volt) és azóta olyannyira függővé váltam, hogy átlagban minden második hónapban megyek tetováltatni. A szüleimet nem zavarta különösebben az első tetoválásom, mivel az a lábamra készült, nem túl feltűnő helyen. De a második után (a leopárdminta a hátamon) közölték, hogy ez már túl sok. Ha tudták volna, hogy ez még csak a kezdet…haha :D

Van számodra valami különleges jelentése a tetoválásaidnak?

A tetoválásaim nagy részének van számomra jelentése, vagy egy hosszú történet rejlik mögöttük. Egyedül a mellbimbóimon lévő csillagoknak és a hátamon lévő leopárdmintáknak nincs. A legjelentésteljesebb közülük a japán szerencsemacska a karomon. Mindennek a színeitől kezdve a pozitúrán keresztül ahogy áll egészen a medálján lévő szimbólumig (ami amúgy a legnagyobb titkom) van számomra jelentése

Ami nekem legjobban tetszik, az a hátadon lévő leopárdminta. Érzel esetleg valami különös vonzalmat a nagy cicusok iránt? :)

Valóban szeretem a leopárdokat, de nem ezért tetováltattam a mintát a hátamra. A példaképem egy pin up modell, Cherry Dollface, ő az, aki rávett a modellkedésre is. Neki is ilyen minta van a vállára tetoválva és annyira szexinek találtam rajta, hogy úgy döntöttem nekem is kell olyan :)

Na akkor most térjünk rád és a Suicide Girls-re! Miért akartál Suicide Girl lenni? Modellkedtél már előtte?

leopárdmintás tetoválás suicide girlsNáhány éve egy könyvesboltban találtam rá Missy Suicide (a Suicide Girls egyik alapítója) első SG könyvére, ekkor 15 éves voltam és már akkor nagyon kiváncsivá tettek a könyvebeli lányok: a kinézetük, a tetoválásaik, az életszemléletük és minden egyéb. 17 éves koromban kezdtem el nézegetni a honlapjukat, hogy ötleteket gyűjtsek tetoválásokhoz és most, hogy 19 vagyok, úgy döntöttem én is kipróbálom magam Suicide Girl-ként. Előtte nem modellkedtem, nem volt semmi tapasztalatom és soha nem gondoltam volna, hogy ez olyasvalami lesz, ami szerves részévé válik az életemnek. Amióta kipróbáltam magam Suicide Girl-ként, sokkal magabiztosabb vagyok, és nyitott afelé, hogy más fajta modellkedést is kipróbáljak. Kétségkívül egy új hobbira találtam.

Mitől válik valaki vérbeli Suicide Girl-é? Szerinted miben rejlik a SG sikere?

Az egyediségben. Komolyan így gondolom. Mi nem átlagos Barbie babák vagy bálkirálynők vagyunk. Minden szempontból többet nyújtunk puszta meztelenségnél. A másik, ami miatt nagyon jól működik az oldal, az az, hogy a lányok állandó kapcsolatban vannak az oldalra látogató tagokkal: Többségünk blogot vezet, hétköznapi fotókat tesz fel az oldalra és beszél a tagokkal. Próbálok minden e-mail-re válaszolni amit kapok és több tag is van akikkel nagyon jó barátok lettünk és napi rendszerességgel tartjuk a kapcsolatot.

Mik egy Suicide Girl előnyei?

A Suicide Girls egy olyan közösség, aminek imádok részese lenni. Az egyik SG fotóssal, Alissa Brunelli-vel, aki engem is fotózni szokott, és több SG modellel is nagyon közeli barátságba kerültem. A SG legnagyobb előnyei, hogy egyszerre fejezhetem ki magam a fotósorozataim által amiket beküldök, pénzre, barátokra teszek szert, és nagyon jól érzem magam.

Tudom, hogy nagyon sok hobbid van. Mesélnél róluk pár szóban? Ami engem legjobban érdekel, az a rögbi! Nem túl durva ez a sport egy ilyen szép és törékeny lánynak, mint te vagy?

suicide girlsHaha :) ! Ezt nagyon sokszor megkapom. Szinte minden sportot kipróbáltam már amit ki lehetett és valahogy leragadtam a rögbinél. A rögbi számomra inkább szenvedélyt mint hobbit jelent. A legjobb módja, hogy az ember kiadja magából az agressziót és feszültséget.

Általában mivel töltöd a szabadidődet? Azt tudom, hogy imádsz festeni…

A rögbin kívül nagyon szeretek kirándulni, táborozni, hegyet mászni, úszni és focizni. Valóban szoktam festeni is időnként. Mikor még suliba jártam kipróbáltam a selyemfestést és a fotózást is

Beszéljünk kicsit a pasikról :) Van barátod? Családalapítás szerepel a terveid között?

Nem rég léptem be egy kapcsolatba. Ezelőtt soha nem volt még komoly kapcsolatom, mert valahogy mindig kifogtam a legnagyobb seggfejeket, amitől egyre óvatosabbá és válogatósabbá váltam :). Bízom benne, hogy ez alkalommal szerencsém lesz. Idővel persze szeretnék férjet és gyerekeket is, de ez még várhat.

Azon kívül, hogy továbbra is Suicide Girl-ként működsz, mik a terveid a jövőre nézve?

suicide girls RadeoSokkal többet szeretnék utazni. Az utóbbi négy hónapban már másodjára költözöm, szóval dolgozom az ügyön :) Egyszerűen imádok kipróbálni új dolgokat és új kultúrákat megismerni. Ezen kívül imádom az autóimat. Nagyon szeretek régi klasszikus autókat javítani. Télre remélhetőleg befejezem a munkálatokat az 1966-os Belair-emen, aztán jöhetnek az új melók.

Szeretnél valami üzenetet küldeni/ tanácsot adni a magyar lányoknak, akiket érdekel a SG modellkedés?


Azt tanácsolom minden lánynak, aki gondolkodik rajta, hogy SG modell legyen, hogy hagyjon fel a gondolkodással és csak csinálja! Én imádok Suicide Girl lenni, és mint ahogy már említettem, ez egy nagyszerű közösség és sokkal több annál, mint hogy levetkőzöl és megmutatod a bájaidat :)

-Lilla-
képek: www.SuicideGirls.com

 
Hozzászólás (5 pos)

MissFits
Vá: Radeo Suicide
Oct 13 2008 18:22:12
menj fel a SG honlapra és ott minden le van írva a jelentkezéssel kapcsban.Én egy magyar SG csajról tudok, csak most nem ugrik be a neve
#2116

ten0403
Vá: Radeo Suicide
Aug 01 2009 15:51:03
Hali!
Nekem mindíg is tetszett ez a stílus de nem eröltettem mert tudom hogy sajni nem szüklettem erre! de igy " távolról is nagyon tetszik és oda vagyok értesok sikert
#3093

wiki
Vá: Radeo Suicide
Feb 24 2011 21:16:18
Lilla!
írj mééééég!
#3584
who
Vá: Radeo Suicide
Feb 25 2011 22:00:57
egy igazi gyönyörűség!
#3589

wiki
Vá: Radeo Suicide
Feb 25 2011 22:39:03
who írta::
egy igazi gyönyörűség!
csorog a nyálad?
#3590
Sok hozzászólás született. Ha érdekel, kérlek nézd meg a fórumban

Szólj hozzá a fórumban! (5 post)

2006-2009© All rights reserved! tattooed.hu | info[kukac]tattooed.hu

Tattooed képtár:

  • Új Tagok
  • Új Képek
  • Új Postok

IvettNő


patrik19Férfi


adam85Férfi


buriFérfi


Rózsa


Alakul


ORCHIDEA


pillangom

mantolama istanbul evden eve nakliyat Ankara evden eve nakliyat istanbul evden eve nakliyat evden eve nakliyat evden eve nakliyat yurtlar evden eve nakliyat sucuk Yuvaniz.com