| Kalinga tetoválás - Lars Krutak |
 A Kalinga, egy kihalni látszó törzsi tetoválás, ami természetesen ősi tradíciókon alapul. Míg a Fülöp szigetekre látogatva ma még minden utazó bátran megcsodálhatja a klánok, törzsek idősebb tagjai által büszkén viselt, kultúrájuk részének tartott és rájuk hagyott hagyomány egyik jelét a Kalinga tetoválást, addig a fiatalabb nemzedék, már nem érzi át, illetve nem tulajdonít ezeknek a testdíszeknek nagy jelentőséget. A Kalinga tetoválást a fülöp-szigeteki nők és férfiak egy csoportja használta, testünk díszítésére és önmaguk, személyiségük kifejezésére. Ezek a szimbolikus formák, mindig valami jelentéssel bírtak az adott ember testén. Legtöbbször a halállal, pszichológiai dimenziókkal, a hadviseléssel és a vallási élményekkel összefüggő minták kerültek a bőrre, melyek eredetét ezeknek a szokásoknak a gyökereibe kell keresni. Mindezek által megtestesíti a személyes és metafizikai értékekkel a legkülönbözőbb Kalina életérzést is.  A batok funkció egy olyan csoporton beüli kommunikációs eszköz, ami megmutatja a többi tagnak azt, hogy a Kalinga tetoválás viselője milyen személyiség, hova tartozik a törzsön belül, egyszóval az egész életét. Hölgyeken például, nem volt ritka a nyakláncként felrakott örök érvényű mellkas tetoválás sem. Lars Krutak kutató, az utolsó ilyen tetoválót interjúvolta meg, egy 89 éves idős hölgy személyében, aki számtalan nőt, férfit díszített ezzel az embert próbáló technikával. A narancstövissel és kalapáccsal készített motívumok a lányoknál a termékenységet, a nemzőképességet szimbolizálta, míg a férfiaknál a hősiességet a harcok során óvó pajzsot jelentette, illetve az egész csoportot oltalmazta a gonosz, ártó szellemektől, valamint betegségektől is. Lars részt vett egy Kalinga tetoválási fesztiválon is, ahol betekintést nyert az utolsó mester munkájába, abba, hogyan és mivel dolgozik. Wang Od a törékeny pici asszony egy sötét szobában készítette remekműveit. Ezekhez az ősi szerszám helyett, saját készítésű, „kisi” nevezetű eszközét használta a fesztivál alatt. Ez az egyszerű kézi szerkezet nem állt másból, mint: egy bivalyszarvból, melynek alakját egy meghajlított lángnyelvre lehetett hasonlítani, végén 4-5 tűhegyes, borotvaéles tövisből. Sajnos, mivel senkinek nem tudta átadni ezt az egyszerű alapokon fekvő, bár nem könnyen elkészíthető, rituális méreteket öltő művészetet, felveti azt a kérdést, hogy: Vajon vele együtt eltűnik a Kalinga tetoválás és a tradicionálisan megrajzolt formák is, vagy lesz valaki, akinek még átadhatja tudását, tapasztalatát és tovább folytatja a több évszázados hagyományt? Reméljük lesz, kár lenne meghalni, látni ezt az egyedi kultúrát.
- Zsófi -
|
Szólj hozzá a fórumban! (0 post)
