| Címlapon augusztusban: Mesi |
1. Mesélnél magadról néhány mondatban? Mit lehet tudni rólad?Mesinek hívnak. Érdeklődési körömet erősen meghatározza a ruhák és a divat. Ezen belül is elsősorban a rock & roll és a rockabilly szubkultúráját meghatározó ruhadarabok, cipők stb. Valójában minden érdekel, ami ehhez az életstílushoz kapcsolódik: zene, tánc, hotrodok, motorok… 2. Milyen tetoválásaid, piercingjeid vannak? Van egy teljes kar tetoválásom , a másik készülőben. Valamint a hasamon van még. Piercingem kevés van, nem igazán érdekelnek. Ami van azok már nagyon régen lettek berakva, már megszoktam őket. Van ajak-, fül- valamint intim piercingem. 3. Hogyan kezdődött a tetoválások iránti szerelmed , mikor került fel az első mintád?Gyerekkoromban sokat rajzoltam. A tetoválás, mint művészet már akkor érdekelt. Aztán egyszer kitaláltam hogy én is tetoválni fogok. Találtam egy srácot aki elkezdett tanítani, ekkor került fel az első tetoválásom, alkarra egy virág. Egyik percről a másikra a székben találtam magam és már a tetováló varrta is a karomra a mintát. A többi minta már jóval átgondoltabb és tervezettebb volt. 4. Említetted, hogy annak idején te is elkezdtél tetoválni. Mesélnél erről bővebben? Miért hagytad abba? Nagy volt a lelkesedésem, de lusta voltam rajzolni és gyakorolni. Aztán abba is maradt az egész. 5. A tetováláshoz sokan különböző okokból vonzódnak. Hozzád miért áll közel a dolog? Nekem a tetoválás mint test díszítését jelenti. Nem szeretem amikor kérdezgetik hogy mit jelent és miért ezt. Ez úgyis csak nekem jelent valamit és nekem számít. 6. Hol készültek a tetoválásaid? Kiket tartasz idehaza a szakma legjobbjainak?A legelső tetoválásomat kivéve mindet Udvari Péter csinálta. Amelyik szalonban dolgozott Petya, én mindig oda mentem. Legutóbb a Darkartba jártam évekig. A legnagyobbak? Udvari Péter. Elfogult vagyok vele hiszen ő varr engem évek óta. Sárközi Zsolt, neki csodálatos munkái vannak. Müllner Csaba, az ő munkái nagyon tetszenek. Valamint Boris, de gondolom őt senkinek sem kell bemutatni. De tudnám folytatni a listát. Valaki old school mintákban jó, van aki new schoolban, vagy realisztikus ábrázolásban, vagy biomechanikai mintákban, vagy színes vagy fekete tetoválásban. Sok tehetséges tetováló van, aki valamelyik stílusban vagy ábrázolási módban nagyon jó. 7. Tudom ez fura kérdés, de szereted miközben tetoválnak? Én valójában nem azt szeretem amikor tetoválnak, hanem magát a légkört ami olyankor körülvesz. Végül is felkerül a testemre egy olyan "dolog" ami örökre ott marad és ez szerintem egy nagyon izgalmas dolog.8. Van olyan testrészed ahova semmiképp nem tetováltatnál? Ezen még nem gondolkoztam, talán az arcomra nem tetováltatnék, az nagyon durva nekem. 9. Lányoknál nem megszokott, hogy ennyire ki legyenek varrva. Az emberek másként tekintenek rád a tetoválásaid miatt? Szoktál pozitív/negatív visszajelzéseket kapni? Sajnos elég kevés a tetovált lány, habár az elmúlt pár évben egyre többen lettek. Egyre több lányt látok full karral. Persze még így is folyamatosan megbámulnak az utcán. Nincs olyan nap hogy 3-4 ember nem kérdezné meg hogy igazi? Fájt? Meddig csinálták?..... Én persze mindenkinek szívesen válaszolok. Szerencsés vagyok, mert egy olyan üzletben dolgozhatom mint a Retrock. Ez az egyik legismertebb undreground üzlet, ahol fiatal divattervezők ruhái és egyéb különleges ruhák és kiegészítők kaphatók. Ebben az üzletben semmilyen hátrányom nem származik a tetoválásaimból, sőt bele is illek ebbe a légkörbe. Semmilyen negatív dolog nem történt még velem a tetoválásaimmal kapcsolatban. 10. És most a tetoválást félretéve: Tudom, hogy szeretsz bulizni, milyen partykban lehet veled találkozni, van esetleg törzshelyed? Hú, rengeteget bulizok sok helyen. Főleg rockabilly és psychobilly bulikban lehet megtalálni. Valamint Ticcinél modellkedem, Stefi egy nagyon tehetséges rock and roll divattervező, sok mindent köszönhetek neki. Az ő divatbemutatóján fotózásain szoktam szerepelni. 11. Köszi az interjút! Íme a 10+1–es bónuszkérdés: Szeretnél esetleg egy végszót, vagy üzenni az olvasóknak? :) Nem az számít, hogy van e rajtad tetoválás vagy nincs, hanem az hogy szíved mélyén milyen ember vagy. készítette: Lilla
|
Hozzászólás (3 pos)
| STke |
Címlapon augusztusban: Mesi
Aug 07 2008 13:51:51 Ebben a témában a következő cikket vitatjuk meg: Címlapon augusztusban: Mesi
Kedves Mesi! Először is gratulálok a tetoválásaidhoz. Nagyon jók! A másik dolog. Tök jó, hogy találtál olyan helyet ahol a tetoválásaid ellenére is nyugodtan dolgozhatsz, olyan környezetben, amit szeretsz. Emellett modellkedhetsz is. Nekem pár éve választanom kellett, és amint most már látszik is, a tetoválás mellett döntöttem. Néha sajnálom, de nem bántam meg! Sőt örülök, hogy most már tényleg önmagam lehetek lassan. Minden jót neked és további sok tetoválást! Üdv: STke |
#1952 |
| Mesi |
Vá: Címlapon augusztusban: Mesi
Aug 09 2008 19:04:32 szia STke!
köszönöm szépen a hozzászólást, kedves vagy. örülök hogy a tetoválás mellett döntöttél, csak így tovább. |
#1959 |
| Szaszcsíí |
Vá: Címlapon augusztusban: Mesi
Mar 13 2009 10:29:48 Szija Mesi. Tényleg nagyon jók a tetoválásaid, nagyon tetszenek, szinte példaképnek tekintelek, ja és még az expón csináltunk közös képet
na pussz |
#2666 |
Szólj hozzá a fórumban! (3 post)

1. Mesélnél magadról néhány mondatban? Mit lehet tudni rólad?
, mikor került fel az első mintád?
6. Hol készültek a tetoválásaid? Kiket tartasz idehaza a szakma legjobbjainak?
Én valójában nem azt szeretem amikor tetoválnak, hanem magát a légkört ami olyankor körülvesz. Végül is felkerül a testemre egy olyan "dolog" ami örökre ott marad és ez szerintem egy nagyon izgalmas dolog.
Sajnos elég kevés a tetovált lány, habár az elmúlt pár évben egyre többen lettek. Egyre több lányt látok full karral. Persze még így is folyamatosan megbámulnak az utcán. Nincs olyan nap hogy 3-4 ember nem kérdezné meg hogy igazi? Fájt? Meddig csinálták?..... Én persze mindenkinek szívesen válaszolok. 






