Bizarr tetoválás
Nem ritkaság, hogy még élő, vagy elhunyt szerettét akarja valaki magán őrizni egy, az adott személyre jellemző szimbólumot, vagy csak egyszerűen a nevét magára tetováltatva. Egy bizarr ötlet nyomán egy gyászoló testvérpár azonban egyenesen saját nagyapjuk hamvait tetováltatták magukra.

Hogy mindig velük legyen - mondja Andrew és Helen Bird. Nagyapjuk Reginald Alefs-t idén februárban, 90 éves korában vitte el a rák.
Az egykor a királyi légierőnél szolgáló nagypapi annyira közel állt a testvérpárhoz, hogy azok úgy döntöttek nem hagyományos módon járnak el szerettük poraival a hamvasztást követően.

bizarr tetoválás A Staffordshire-ben élő 30 éves Helen és 27 éves Andrew egy tetoválást terveztettek maguknak és az volt a kérésük, hogy a szakember dolgozza össze nagyapjuk hamvait a tetoválófestékkel és ezzel készítse el Helen hátára a rózsát, Andrew alkarjának belső felére pedig egy, a nagyapjáról írt négysoros verset.
"Nem saját ötlet volt, a tévében hallottam erről, és arra gondoltam, hogy ezzel igazán méltó módon adózhatnánk nagyapa emléke előtt és így mindig velünk maradna. Bár a család és a barátok nem voltak túl lelkesek az ötlettől, de ez a mi saját döntésünk volt" - nyilatkozta Helen Bird.

  Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá a fórumban! (0 post)

2006-2009© All rights reserved! tattooed.hu | info[kukac]tattooed.hu

Tattooed képtár:

  • Új Tagok
  • Új Képek
  • Új Postok

IvettNő


patrik19Férfi


adam85Férfi


buriFérfi


Rózsa


Alakul


ORCHIDEA


pillangom

mantolama istanbul evden eve nakliyat Ankara evden eve nakliyat istanbul evden eve nakliyat evden eve nakliyat evden eve nakliyat yurtlar evden eve nakliyat sucuk Yuvaniz.com