Beszámoló a 2. Tatto Convention-ről

A Fat-Foogo stúdió által szervezett expo augusztus végén került megrendezésre a bregenzi Festspielhaus-ban. Az összejövetel három napos volt, ahol a világ több pontjáról érkezett szalonok mutatták be tetoválóikat. Több kategóriában folytak a versenyek, jobbnál jobb munkákkal nehezítve meg a zsűrik dolgát.

Budapesttől mind kocsival, mind vonattal közel 13 órás utazás után a Pinker Tattoo csapata augusztus 28-án megérkezett Bregenzbe. A fesztivál területén 11 óra előtt nem volt nagy élet, mindenki álmosan csinosítgatta a standját. A képek, zászlók szép lassan felkerültek a helyükre, majd a rendezvényközpont délután 2 órakor megnyitotta kapuit a látogatók előtt is.

Az épület bejáratánál hotrodok sorakoztak, legalább 15 különböző modell, a legelképesztőbb színekre festve. A Festspielhaus földszintjén nyugodt szívvel lehetett elkölteni a zsebpénzt, ugyanis ott voltak a ruhadarabokat, dísztárgyakat, ékszereket, kiegészítőket áruló boltok standjai; innen hosszú lépcső vezetett az első emeletre, ahol a tetoválók gépei már zúgtak a vendégekre várva. Eleinte a látogatók még csak ismerkedtek a környezettel, sétálgattak a boxok között, ám néhány óra elteltével, és pár sör elfogyasztásával többeknek is megjött a bátorsága, hogy új mintával díszíttesse testét.

A rendezvényen 46 stúdió vett részt, főképp német ajkú országokból, de érkeztek Japánból, Tajvanból, Hollandiából és Angliából is; a magyar színeket pedig a Pinker Tattoo képviselte. Lacinak, és Tyutyunak az expo idején nem volt túl sok szabadideje, épp csak ebédelni tudtak kiszaladni, aztán folytatták is a munkát. Míg a tetoválók dolgoztak, addig a koncertteremben a szervezők különböző programokkal szórakoztatták a közönséget. A legnépszerűbbek az Art-Fusion képek voltak, ez azt jelenti, hogy három művész egy-egy vásznon rajzolni kezd szénceruzával, majd helyet cserélnek, és a más által elkezdett képet folytatják saját fantáziájuk szerint. Ennél a performansznál csak a 82 éves Herbert Hoffmann volt érdekesebb, rengetegen álltak sorba azért, hogy egy közös fotót készíthessenek vele. Hiába, ő volt az expo díszvendége:))

Természetesen itt is minden nap volt Best of Day, a második nap zsűrizték a Best Black & Grey ill. Best Colour nevezőit, az utolsó nap pedig Best Small, Best Large és Best of Show nyerteseit választották ki. Rengeteg pályázó volt a díjakra, mi kettőt hoztunk haza; Laci egy full testes, tradicionális japán mintával lett 3. a fekete-fehér kategóriában, Tyutyu pedig a hátamon lévő pónival érte el ugyanezt a helyezést a színes kategóriában.

Nagyon jó hangulatban, és társaságban telt el az a három nap, mi jövőre is megyünk:))

Anita
Pinker Tattoo

Képek

1.jpg
11.jpg
dijak.jpg
festspielhaus.jpg
flyer.jpg
herbert.jpg
hotrod.jpg
 

 
Hozzászólás (1 pos)

Edem
Beszámoló a 2. Tatto Convention-ről
Oct 31 2009 10:18:54
Ebben a témában a következő cikket vitatjuk meg: Beszámoló a 2. Tatto Convention-ről

Hmm gratula a díjakhoz! Mi is gondolkoztunk azon hogy menni kéne, de most inkább csak bécs jövő héten, az közelebb van... De akkor ezek szerint érdemes! Let jövőre találkozunk...
#3236


Szólj hozzá a fórumban! (1 post)

2006-2009© All rights reserved! tattooed.hu | info[kukac]tattooed.hu

Tattooed képtár:

  • Új Tagok
  • Új Képek
  • Új Postok

IvettNő


patrik19Férfi


adam85Férfi


buriFérfi


Rózsa


Alakul


ORCHIDEA


pillangom

mantolama istanbul evden eve nakliyat Ankara evden eve nakliyat istanbul evden eve nakliyat evden eve nakliyat evden eve nakliyat yurtlar evden eve nakliyat sucuk Yuvaniz.com